| Csak töltse ki az alábbi űrlapot, és munkatársunk hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel!
Az ajakfeltöltéssel a szép alakú, kis ajkakat tehetjük teltebbé, illetve korrigálhatjuk a száj asszimetriáját.
Az ajakfeltöltésre általában két ok miatt van igénye a pácienseknek. Az egyik, hogy az arc kötőszöveti állományának öregedésével együtt az ajkak is elvékonyodnak és ráncok jelennek meg körülötte. A másik, hogy van, akinek veleszületetten vékonyabbak az ajkai. Szerencsére ritkán, de előfordul az is, hogy valakinek baleset vagy fejlődési rendellenesség következtében túlzottan vékonyak és/vagy asszimetrikusak az ajkai.
 |
 |
Biztonságos-e a hialuronsav?
A hialuronsav majdnem teljesen azonos a szervezetben természetesen előforduló hialuronsavval. A forgalomban lévő hialuronsav-készítmények nem állati eredetűek, ezért nem áll fönn annak a veszélye, hogy kórokozókat vigyenek át, vagy olyan allergiás reakcóikat váltsanak ki, mint egyesekben például a tojás, stb. Rögtön a kezelés után a bőr kissé megduzzadhat és kipirulhat, de ez normális reakció, és rendszerint egy-két nap alatt megszűnik. (Az ajkak kezelése után kicsit lassabban.) Más nemkívánatos reakciók nagyon ritkán fordulnak elő, körülbelül minden kétezredik páciens esetében a duzzanat, pirosság és nyomásérzékenység egy-két hétig is megmaradt.
|